-->

2011. március 28., hétfő

Alkonyat-kollekcióm / My collection inspired by Twilight

Mint eddigi bejegyzéseimből is kiderült, az Alkonyat-saga teljesen elvarázsolt. Először egy szabad estémen az első filmet néztem meg, majd gyorsan beszereztem a négy könyvet, amit el is olvastam rögtön (olvastam alvás előtt, alvás után, alvás helyett, repülőn, kórházban, mindenhol) - aztán újrakezdtem és még egyszer elolvastam. És tudom, hogy nemsokára harmadjára is el fogom olvasni :)
Éppen ezért muszáj volt ékszereket is alkotnom az Alkonyathoz kapcsolódóan.
Először az Új hold című könyvhöz készítettem egy fülbevalót, ami a teliholdat szimbolizálja, ahogy körülveszi a fekete éjszaka:

New Moon fülbevaló

A második alkotást Edward topázszínű szeme inspirálta:
Edward's eyes fülbevaló

A harmadik alkotás egy gyönyörű fekete csipkekarkötő, amit még nem láthattatok nálam. Annyira szép és elegáns, hogy a keresztségben Rosalie nevét kapta, hiszen hozzá illett legjobban:

Rosalie csipkekarkötő

A negyedik, az Alkonyat által inspirált alkotásom egy peyote karkötő, ami Edwardot és Bellat ábrázolja:
Twilight karkötő

As you could probably see from my earlier entries I really love Twilight-saga. First time I was watching the first movie during a free evening after that I have bought fast the 4 books and read it with one breath (I was reading before sleeping, after sleeping, instead of sleeping, on plane, in hospital  everywhere) - after that I was restarting and read them again. And I know soon I will restart it :)
From this reason I had to create a collection inspired by Twilight.

First I have been creating an earring inspired by book New Moon what is symbolizing the full moon surrounded by the black night:
New Moon earring

The second creation was inspired by Edward topaz colored eyes:
Edward's eyes earring

The third one is a beautiful black lace bracelet what is very new in my blog. It is so wonderful and elegant that it received the name of Rosalie:
Rosalie lace-bracelet

The fourth one Twilight-related creation is a peyote bracelet with the picture of Edward and Bella:
Twilight bracelet

2011. március 25., péntek

Akció / Sale

***NEGYEDÉVES BOLTSZÜLETÉSNAPI AKCIÓ: MÁRCIUS 25-TŐL ÁPRILIS 3-A ÉJFÉLIG -10% MINDEN TERMÉK ÁRÁBÓL A BOLTOMBAN***:

http://meska.hu/Shop/index/5556


***DUE TO THE 3 MONTHS BIRTHDAY OF MY SHOP FROM 25TH MARCH UNTIL APRIL 3RD MIDNIGHT YOU CAN BUY EVERYTHING WITH -10% DISCOUNT IN MY SHOP***:

http://meska.hu/Shop/index/5556

2011. március 23., szerda

2011 divatszínei 1. / Color trend 2011 part one

Mióta hivatalosan is nyilvánosságra hozták 2011 divatszíneit próbálok különböző színkombinációkat kidolgozni.


A színek a következők:
Az első kombináció, ami megfogott még inkább tavaszias - a silver peony lágy rózsaszínje a silver cloud szürkéjével. Ezekből született ez a kis fülbevaló és a hozzá illő hajcsatok:
Shining fülbevaló és hajcsatok
Shining fülbevaló és hajcsatok
 
A második két szín, ami összeállt a fejemben projektté a méhviasz-sárga és a blue curacao türkize volt. A színek angol nevéből született a modell neve - Méhviasz a Curacao-szigetről. A két fő színt naranccsal és a türkiz különböző árnyalataival kombináltam össze egy igazán hosszú (1 méteres) bohókás nyaklánccá. 
 
Íme Ő:
 Beeswax from Curacao island nyaklánc
Beeswax from Curacao island nyaklánc

A harmadik kombináció félig a véletlen műve, mert megláttam egy szerintem coral rose színre hasonlító kerek kerámiagyöngyöt, amiről azonnal az jutott eszembe, hogy kiválóan lehetne kombinálni barnával, ami ugye szintén divat lesz idén :)
Így született meg a Paso doble névre keresztelt szett (fülbevaló és nyaklánc).

Paso doble nyaklánc
Paso doble fülbevaló

Remélem, tetszenek az új alkotások, a továbbiakon még gondolkozom :)


Since 2011 trend colors have been introduced I was trying to figure out some color-combinations.
2011 trend colors are the following:

The first combination is more from spring colors - soft pink of silver peony with silver cloud grey. From these colors I was creating an earring and some hairgrips:
Shining earring and hairgrips
Shining earring and hairgrips


The second 2 colors where I have seen the project opportunity is beeswax yellow and blue curacao. I was naming this model from the English name of these 2 colors - Beeswax from Curacao island. I was combinating the 2 main colors with orange and different shades of blue into a 1 meter long, funny necklace.

Here it comes:
Beeswax from Curacao island necklace
Beeswax from Curacao island necklace

The third combination is halfly driven by fortune as I have seen a ceramic bead in coral rose color in a shop. When I have seen this bead I was sure I would combinating it with brown what is also trendy this year :)
I was creating this way the following set (earring + necklace) called Paso doble:
Paso doble necklace
Paso doble earring

I hope you like these newest trendy creations and I am still thinking on more combinations :)

2011. március 21., hétfő

Egy táska kiegészítőkkel 1. / A bag and it's accessories - part one

Nemrég sétálás közben megláttam Őt. Gyönyörű volt, ahogy selymesen ragyogott a napfényben. Amint megálltam, hogy jobban megtekintsem, rögtön tudtam, hogy az enyém lesz. Így gyorsan bementem és meg is vettem :)

Ő az:
A táska (fektetve)
A táska (előlről)
A táska (hátulról)

Miután hazaértünk éreztem, hogy muszáj kiegészítenem, hogy teljes szettként hordhassam. Mivel mostanában rosszalkodik a fülem, először egy sapkát csináltam hozzá. Sajnos, nem sikerült olyan sapkaformát találnom, ami tetszett volna, így végül terveztem egyet. Hogy tökéletesen passzoljon a táskához, kis virágokkal díszítettem. A fonal, amiből készült a Barka Fonal Gilice típusának Paszuly árnyalata. A virág mintáját szintén itt találtam, csak én kicsit leegyszerűsítettem.

Íme a modell:
A sapka távolról
A sapka közelebbről

Végül gondoltam, hogy teljes legyen, megérdemel egy kitűzőt is a szett :)
A kitűző szemből
A kitűző kissé oldalról

Nemsokára valami ékszert is fogok majd kreálni neki :)

Not so old before while walking I have seen It. It was very beautiful when it was shining nicely in the sun. In the second I was stopping to watch it more closely I knew that it will be mine. So fast I went into the shop and bought it :)

Here it comes:
The bag lying
The bag front view
The bag back view

After arriving home I knew I have to create some accessories for it. As nowadays I am having some troubles with my ear first I created a hat. As I could not find a good pattern for this hat finally I was drafting a model. To apply it properly to the bag I was customizing it with flowers. The wool what I was using is from company Barka Fonal, type Gilice, color Paszuly. I have found the pattern of the flower also at their website but I was simplifying it a little bit.
Here is my model:
The hat overview
The hat nearby

Finally I thought to complete the set I had to create a pin as well :)
The pin front view
The pin side view

Soon I will create a jewellery creation as well in the same style :)

2011. március 19., szombat

És a nyertes... / The winner is...

Megtartottam a sorsolást és a nyertes a 9-es szám, azaz Komlós Ágnes - gratulálok :)
Kérlek, írd majd meg a címedet emailen a passionflower.pearls@gmail.com emailcímre, hogy postázhassam a nyereményt.

Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy jelentkezett a játékra :)
Hamarosan újabb játékkal jelentkezem majd vagy itt vagy Facebook-oldalamon :)

I have just made the lot and the winner is number 9, Agnes Komlos - congratulations :)
Please send me your address to the following emailaddress passionflower.pearls@gmail.com to be able to send you the keyholder.

Thank you very much for your participation :)
You can find soon a new give-away again here or at Facebook :)

2011. március 10., csütörtök

Nyereményjáték / Give away

Kedves Olvasóim!


Blogom féléves születésnapja alkalmából játékot hirdetek.

A nyeremény a képen látható Love inspiration nevű kulcstartó:

A játékra jelentkezés feltételei:

1. Légy a Passionflower Pearls blog követője!
(a jobb oldalon kicsit lejjebb kattints a "követés" gombra)

2. Szólj hozzá a játékhoz!
(ha szeretnél részt venni, írj be ide megjegyzésként annyit, hogy "Nyerni akarok!" innen tudni fogjuk, hogy játékban vagy és résztveszel majd a sorsoláson)

A játékra jelentkezés határideje március 18. (péntek) éjfél!
A sorsolás március 19-án lesz!

2 kattintásra vagy a nyeréstől... Készen állsz?


Dear Readers,

From the occasion that my blog has a half-year anniversary I start a give away game at my blog.

You can win this keyholder called Love inspiration :


Rules of the give away:

1. You must subscribe to my blog
(click on the 'follow' button on the right side below)

2. Leave a comment at this post
(if you would like to apply to this give away please leave a comment "I want to win", this way you will be registered as a participant of this game)

Deadline for appyling to the give away is 18th March (Friday) midnight.
The selection will be done on 19th March.

You are only 2 clicks away from winning, are you ready? ;)